Archive For The “Egyéb kategória” Minden kategória:

Elnyert Pályázat

Elnyert Pályázat

A Vidékfejlesztési Program keretében a VP6-19.2.1.-61-4-17 kódszámú ” Közrendet, közlekedés-és közbiztonságot leginkább javító, helyi programok és fejlesztések” című felhívás alapján 2018.06.01-én beadott pályázattal elnyert, 3023007915 iratazonosító számú”Közbiztonságot szolgáló beruházás- Térfigyelő rendszer kiépítése- Bodolyabéren” című projekt keretében kerül megvalósításra. A Projekt teljes költsége összesen 2.508.801,- Ft.Támogatás összege: 2.000.000,- Ft.

Polgármesteri köszöntő.

Polgármesteri köszöntő.

Köszöntöm Önt Bodolyabér Község honlapján! A következőkben bemutatjuk községünket és természetesen köz- hasznú információkkal is szolgálunk a honlap látogatóinak. A vírtuális világ ma már lehetőséget ad arra, hogy a világ számtalan táját bejárjuk a technika segítségével. A mi célunk azonban az, hogy a honlapunk megtekintése után személyesen is látogasson el hozzánk, és élvezze a helyiek…

Örökségünk

Örökségünk

Bodolyabér egyik érdekessége, hogy ugyan temploma nincs de 2 harangláb is áll a településen. Az egyházbéri harangláb az ismertebb, ez szerepel a falu címerében is. A régi, Kisbodolyán álló fából készült haranglábat pedig a nyolcvanas években a Szentendrei skanzenben szállították, ahol jelenleg is megtekinthetik az odalátogatók. Régi ágas harangláb Az ágas tölgyfából készített harangláb eredetije…

Bemutatkozunk.

Bemutatkozunk.

Bodolyabér község a dél-dunántúli régióban, Baranya megyében, a komlói járásban található. A települést Oroszló északról Kishajmás nyugatról Magyarhertelend délkeleti irányból határolja.Jelentősebb városok a közelben Sásd és Komló a település a Kaposvár és Pécs között húzódó 66- os számú főút leágazó mellékutakon közelíthető meg, illetve a Dombóvár Komló vasútvonalon is el lehet jutni a községbe. A…

Go Top